Rólunk

A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc…” (Kalidásza)

Egy megvalósult álom. Ez az első gondolat, ami eszünkbe jut a Brilli-Art Studio Táncsport Egyesület kapcsán. A több éves munka és befektetett energia gyümölcseként létrejött egyesületünk méltán fémjelzi a tánc iránti folyamatos, szűnni nem akaró rajongásunk és alázatunk. Célunk, hogy ne csupán a Mi álmaink váljanak valóra, hanem minden olyan táncot szerető és táncolni vágyó emberé is, aki hozzánk ellátogat. Széles repertoárunkban mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetsző mozgásformát, az óvódás kortól egészen a nyugdíjas korig. Igényes tánctermeink pedig lehetővé teszik számunkra a színvonalas és kulturált oktatást. Arra törekszünk, hogy tanítványainkból a legjobbat tudjuk kihozni, illetve hogy minél több emberrel sikerüljön megszerettetnünk a táncművészetet. Hiszen a tánc az egyik legősibb formája az önkifejezésnek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A táncórákon felül tanfolyamokon és különböző továbbképzéseken keresztül nyílik lehetőség a műfaj elsajátításának törekvésére, amely a kellemes kikapcsolódás és a kiváló hangulat mellett jótékony egészségmegőrző tevékenység. Várjuk, hogy betérjenek hozzánk azok, akik a zene és a mozgás szerelmesei, vagy csak egyszerűen szeretnének megtanulni táncolni, ott, ahol az illem, és a hiteles férfi-nő kapcsolat mintaértékű és örök!

Brillírozzunk együtt a 2012-ben általunk alapított tánciskolával, amely egy régen dédelgetett álom gyermekeként megszületve a valósággá vált!

Az egyesület elnöke Tapodiné Boda Brigitta, művészeti vezetője Németh Arnold.